Létünk feltétele – a Janus arcú víz

Létünk feltétele – a „Janus arcú” víz 


Ma már egyértelmű számunkra, hogy a földi élet először a tengerekben, óceánokban alakulhatott ki. Csak, amikor a vízanyagcsere egyre inkább szabályozottá vált az élő szervezetekben, jöhetett létre a szárazföldi élet. Az élet szaporításához, fönntartásához továbbra is alapvetően szükséges a víz jelenléte. A kiszáradás egyenlő a pihenéssel, az információ-tárolással, a hosszú távú megőrzéssel, elmúlással. A mag a kedvező körülmények megjelenéséig tárolja az információkat, és akkor életre kelhet. Mint ahogy Hawaii szigetek újonnan képződött vulkanikus tagjait feltartóztathatatlanul hódítja meg a növény és állatvilág. A legkorábban képződött szigetet már buja zöld növényzet borítja, míg a legújabbakon egyenlőre csak néhány cingár fácska vegetál. De tudva levő, hogy rövid időn belül teljes lesz a behódolás, hiszen minden biztosított az élet ilyen irányú burjánzásához. Ha a mag túl korán, vagy későn aktivizálódik (kap vizet), nem tud kifejlődni, csírájában elhal, és ennek is megvan a maga értelme. A kőbe vésett írás is csak a jövő számára fenntartott puszta információ marad, ha nem élünk vele. Amikor viszont a kor újra érzékeny lesz a régi információkra, és újra éleszti a hagyományokat, akkor rögzült állapotukból feloldódhatnak, és saját szabályaik szerint érvényre juthatnak. Démokritosz például, több mint 2000 évvel ezelőtti elképzelése a parányokról (már atomnak nevezték), csak az 1900-as évek elején Bohr atommodelljében fejlődött tovább. Az ókori görögök már pontosan meghatározták a Föld kerületét, ismerték a Föld és Hold közötti távolságot, tudták, hogy bolygónk a Nap körül kering. Ezek az ismeretek azonban csaknem teljesen feledésbe merültek, akkoriban más szelek fújtak. Fontos tehát, hogy megérjen az idő! Akkor és ott, olyan ismeretek, impulzusok csomagolódjanak ki – DNS szinten is, amelyek ezen információkat feldolgozhatóvá teszik, Minden információ egyszerre van jelen, helyzettől függően mi választunk, melyiket hasznosítjuk.


Az anyagi világban érdemesnek tűnik a nem szubsztanciális, szellemi dolgok megjelenésére koncentrálni. Ma már tudjuk, hogy ahol víz van, ott élet is, és ahol nincs, élet sem jöhet létre! A víz, mint általános információ hordozó, és megjelenítő közeg játszik szerepet életünkben. Szervezetünk normális anyagcseréjéhez, tisztulási folyamataihoz (méregtelenítés), az új információk bejuttatásához, és a megfelelők rögzítéséhez (gyógyulás, változás) vízre van szükségünk, fontos közege a folyamatos átlényegülésünknek.


A vízmolekula


A vízmolekula szerkezetét tekintve nagyon egyszerű, és jól meghatározható fizikai tulajdonságokkal rendelkezik. Egy oxigénatomból és két hidrogénatomból áll, melyek állandó mozgásban vannak. Az atomok egymáshoz viszonyított elmozdulásának következménye, hogy a köztük levő kötések paraméterei (kötések hossza, bezárt szöge) folyamatosan változnak, és ez a változás vibrációs spektroszkópiás mérésekkel követhető. Ezek az alterációk csak akkor jelennek meg, ha a molekula meghatározott energiamennyiséget vesz fel. Például a vízmolekulában az elektron pályaváltásához szükséges minimális energia az ultraibolya fénytartomány (0,2-0,3 mikrométer, kb. 1015 Hz, biofoton) energiaszintjének felel meg. A vízmolekula forgó és haladó mozgása (diszkrét energiatartományok) 0,5-3,5 mikrométer hullámhosszú fény segítségével (1014 Hz körüli) befolyásolható. A vízmolekula atomjait csak az olyan anyagok információi képesek gerjesztett állapotba hozni, melynek rezgései a víz strukturális rezgéseivel megfelelő időrelációban állnak, így ezek az információk alkalmasak arra, hogy a víz tárolja őket. Egy különálló vízmolekula molekuláris mozgásai valójában túl gyorsak ahhoz (1014 – 1015 esemény másodpercenként), hogy összeegyeztethetőek legyenek a szervezetben zajló biokémiai folyamatok többségével. Ezek a folyamatok ugyanis a makromolekulák diffúziós és konformációs változásainak időskálájához vannak kötve, éppen ezért lassúbbak, és széles időskálán mozognak, amelyek 106-tól a 10-6 másodpercenkénti eseményt jelenthetnek. Ezért egy elkülönített vízmolekulában nem szolgálhatnak a víz hosszútávú információkezelése céljára. (Például mi sem tudjuk emlékezetünkbe vésni a tájat, ha túl gyorsan haladunk.)


A víz, mint hálószerkezet


A vizet általában nem egyedül álló molekulák összességének tekintjük. Oxigénatomjában megtalálható elektronstruktúrájának köszönhetően képes a “saját” molekuláin kívüli hidrogénatomokkal is kötéseket képezni. A vízmolekulák között ily módon keletkező kötéseket hidrogén-kötéseknek nevezzük, melyek elektrosztatikus jellegűek. A kötések nem sajátságosak, a hidrogén atom valójában bármely oxigén atomhoz, vagy H-híd kötéshez kapcsolódhat. Így egy törékeny struktúrával rendelkező nagy számú vízmolekulából álló hálózati (network) rendszert képez. A kvantumkémiai számítások azt mutatják, hogy a vízben a molekulák közötti, rezonancián alapuló dinamikus kölcsönhatásoktól függően eltérő alakzatok, fürtök képződnek, melyek a folyadék lokális szerveződései. Nagyon fontos a fürtök egymás mellett élésének dinamikus természetét külön is kiemelni. Tiszta vízben eddig már több, mint 40 különböző fürt-struktúrát sikerült megtalálni.


Ugyanezek az állítások érvényesek a biomolekulák vizes oldatai esetében is. A fehérjék, nukleinsavak és más biológiailag aktív makromolekulák elektronegatív atomot (oxigén, nitrogén, vagy kén) is tartalmaznak, ugyanakkor a flexibilis hidrogén atomok is jelen vannak, a H kötések tehát létrejöhetnek. A hidrogén kötések a biológiailag fontos struktúrák szerkezetének kialakításában, flexibilitásának (rugalmasságának) biztosításában és a struktúra rögzítésében (információtárolás) kulcsszerepet játszanak (hydrát burok). A fürt információ felvevő és rögzítési stratégiaként fogható fel, ami stabilizál, megőriz.


A víz strukturális változatossága tehát a fürtök dinamikus egymásba alakulásával magyarázható, melyben az egyes struktúrák csak bizonyos külső feltételek között képződnek. 


Rezegni és rezgetni – a víz maga a folyékony stabilitás


A víz hihetetlen egyszerű, ugyanakkor szerkezetén belüli gyors apró módosulásra folyamatosan képes szerkezete teszi lehetővé, hogy az őt érő külső ingerekre szinte azonnal reagáljon. A vízmolekula olyan, mint egy érzékeny vibráció, mely oszcilláló dipólusként értelmezhető. A rendszer a környezet impulzusaival könnyen gerjeszthető. A folyékony víz spektrumát elemezve japán kutatók (Sasai és társai) azt találták, hogy a folyékony víz globális H-kötés hálózatának periódus ideje (fürtképződés és módosulás) kb. 30 pikosecundumot tesz ki (1015), a változások gyorsasága tehát fénysebességnyi. A megfelelő új keresztkötések, átrendeződött fürtök (H-kötés) máris stabilizálták, rögzítették a bejövő új rezgéseket, a memória lenyomat létrejött. A mintázatot fizikai síkon megjelenítő vízben a folyamat során megvalósult változások, és ezek hatása – a víz kollektív természete miatt, mintegy láncreakcióként – az összes idősíkon megjelenik, az egész rendszert „átrezgeti”. Az igen gyenge behatások információi is – mint például egy csepp víz, mikor a tükörsima, nyugodt vízfelűletre érkezik, amikor egy gondolat szöget üt a fejünkben, vagy egy hangvilla rezgése a felharmonikusainak megfelelően rezgésbe hozza a szomszédban levőket – szétterjednek testünkben, finoman, lágyan, egyre nagyobb teret nyerve. Minden, ami eddig volt, átlényegül, megújult értelmet kap. Durva beavatkozásnál a belső harmónia, az önszabályozás felbomlik, megtörik.


Azt láthatjuk tehát, hogy az élet egyik legfontosabb eleme, a víz bolygónkon mindenhol jelen van, általános fizikai tulajdonságai a szervezetben és a szervezeten kívül is adottak és azonosak. Ez azt is jelenti, hogy ami a külső környezetben hatással van a víz-struktúrára, az a belső környezetben (szervezet) ugyanúgy befolyásolja ezt a közeget. A kint és bent kapcsolata itt teljesen természetes! Következésképp egy bizonyos frekvencián a rendszerbe került információ a feldolgozás folyamatának eredményeként az egész rendszer változását okozza. Mivel a víz a legkülönbözőbb frekvenciájú rezgésekre reagál, a helyi adottságoknak megfelelően képes segíteni a bejövő impulzusok rendszerben történő specifikus eloszlatását, és a helyi információ megtartását. A külső inger a H2O molekulában létrehozott változás után a H-kötések újabb rendszerében stablizálódik, ami az információ egész szervezetre történő szétáramlását eredményezi, és a helyi hatások létrejönnek. (Például a vázizmokban összehúzódás, mellékvesében adrenalin kiáramlás, bőrön verejtékezés, pulzus szám növekedés, vérnyomás emelkedés…jön létre.) A víz-molekulákból képződő törékeny struktúrák (fürtök) dinamikus kölcsönhatása biztosítja a szervezet változó környezethez történő folytonos alkalmazkodását. Az aktuális hatások a már meglevővel interferálva egy megváltozott állapot létrehozását, a legkülönbözőbb rezgésképekkel történő áthangolás lehetőségét, és az adequat válaszreakció létrejöttét eredményezi. Ez tehát egy dinamikus információ kezelési stratégia, mely extrém gyenge impulzusra is érzékenyen reagál, miközben önszervezése, rendszerének információs homogenitása stabilan megmarad.

Információs kezelés gyógyító hatása